Blog

Topping Audio Tuning

Barillo István
2021.04.22 13:52

TOPPING AUDIO TUNING

Sok zenekedvelő ragaszkodik a több éven át finomított Hi-Fi rendszeréhez. Általában a kapott hang a tulajdonos ízlésének megfelelő, a komponensek kiválogatásánál a személyes hangélmény keresése a cél. Ez a folyamat akár éveken kereszül is tarthat, ami járhat némi kellemetlen mellékhatással. Történetesen azzal, hogy a felgyorsúlt technikai fejlődésnek köszönhetően sorra jelennek meg az új zenei formátumok, digitális médiumok, internetes tartalomszolgáltatók. Amikor a gyártó elkészíti termékét, próbálja azt időtállóvá tenni. Eleinte a minimális meghibásodás a cél, majd később a bővíthetőség is szempont. Ennek ellenére kevés neves Hi-Fi gyártó kínált akár 20-30 éve olyan erősítőket, amik fel lettek volna készítve a digitális kor kihívására. Az első és legnépszerűbb digitális forrás, ami mindenki számára elérhetővolt, az a CD lemez. A CD lejátszók már az első pillanattól kezdve rendelkeztek digitális audio kimenettel, mégis az erősítők zöme csak analóg jelet fogadott. Akkoriban a CD kapcsán elhangzott legmisztikusabb mondat a "használd a lemezjátszódat futóműként a digitális kimenetén keresztül". Nagyon kevesen értették ennek a lényegét és még kevesebben voltak képesek megvalósítani. 20-30éve a külső D/A konverter méregdrága, leginkább beszerezhetetlen és kevésbé értelmezhető komponens volt. Ettől eltekintve már akkoriban is születtek kétdobozos megoldások a SONY vagy a TEAC műhelyében.

TEAC Esoteric D-1/P-1 CD futómű + DAC

RÉGI RENDSZER, ÚJ SZOLGÁLTATÁSOK

A meglévő rendszer dilemmája a bővíthetőség kérdése. Hogyan lehet a korszerű zenei formátumokat, forrásokat integrálni egy több éves, nem erre felkészített rendszerbe úgy, hogy a hangminőség, a kezelhetőség megmaradjon.

Kézenfekvő megoldás a már minden háztartásban megtalálható számítógép alkalmazása, mint internetes zenei forrás. Ahány számítógép, annyi hangminőség - mondják a hozzáértők. Valóban, a számítógép tervezésénél a legutolsó szempontok egyike a hangminőség. A PC hangkimenetét analóg módon összekötni az erősítővel előremutató és bátor gondolat. Előremutató, mivel felmerül az igény a bővítésre, bátor, mivel kellő bátorság kell ahhoz, hogy a kapott eredményt bárki 1 percnél tovább hallgassa.

A hasonló gondokkal küzdő hifistáknak nyújt megoldást a TOPPING számtalan asztali eszköze.

TOPPING DAC LEHETŐSÉGEK

A Topping márka számtalan megoldással segíti a hasonló dilemmával küzdő hifistákat. A legeszerűbb megoldástól a mindenre alkalmas eszközig számos típus áll rendelkezésre.

TOPPING D10S USB DAC

A D10S a Topping legkisebb és legnépszerűbb asztali DAC-ja. Tudása egy dologra teszi alkalmassá, a számítógép jelét továbbítja az otthoni erősítő felé. Egy USB bemenetével alkalmas az asztali számítógép vagy laptop irányából USB kábelen érkező digitális jelet átalakítva analóg jellé és azt 2 RCA kimeneten továbbítja az erősítő analóg bemenetére. Rendelkezik optikai és koaxiális digitális kimenettel, így a digitális jelet továbbíthatjuk CD-író vagy digitális rögzítő felé.

Tápellátása az USB kábelen keresztül történik. Lehetőség van külön megvásárolható Y-USB kábellel szétválasztani a tápot a jeltől, és jó minőségű külső táppal javítani a hangminőségen.

TOPPING D10S:

DAC Chip: ES9038Q2M

Bemenet:
- USB: 44.1kHz - 384kHz/16Bit-32Bit; DSD64-DSD256 (natív) DSD128 (DOP)

Kimenet: 
- Analóg RCA,

- Optikai, koax: 44.1kHz - 192kHz/16Bit-24Bit; DSD64 (DOP)


TOPPING E30 USB DAC

A következő lépcső a fejlesztésben a Topping E30 USB DAC. Itt már bővült a digitális bemenetek lehetősége, megjelent az optikai és koaxiális bemenet. A számítógép csatlakoztatása mellett lehetőség van más, optikai vagy koaxiális digitális kimenettel rendelkező eszköz rendszerbe illesztésére. Pl. CD-lejátszó, Set Top Box, Hálózati média lejátszó, televízió, játékkonzol. A tápellátás már külön tápról történik, így a külön beszerezhető hálózati tápokkal jelentősen javítható az eszköz hangminősége.

TOPPING E30:

DAC Chip: AK4493 Verita

Bemenet:
- USB: 44.1kHz - 768kHz/16Bit-32Bit; DSD64-DSD512 (natív) DSD64-DSD256 (DOP)

Kimenet: 
- Analóg RCA,

- Optikai, koax: 44.1kHz - 192kHz/16Bit-24Bit


TOPPING D30 PRO USB DAC

A Topping D30 Pro a gyártó legújabb terméke. A jelfeldolgozás itt már szimmetrikusan történik, külön a bal és a jobb csatornán. Az átalakítást 4db CS43198 DAC Chip végzi. Kimeneti oldalon már megtalálható a szimmetrikus XLR csatlakozó, így lehetőség van az ilyen csatlakozóval ellátott, magas minőségű erősítők kiszolgálására. A számítógép csatlakoztatása mellett lehetőség van más, optikai vagy koaxiális digitális kimenettel rendelkező eszköz rendszerbe illesztésére. Pl. CD-lejátszó, Set Top Box, Hálózati média lejátszó, televízió, játékkonzol. A D30 Pro beépített tápegységet használ, így tuningolásra a cserélhető tápkábel ad lehetőséget.

TOPPING D30 PRO:

DAC Chip: 4db CS43198

Bemenet:
- USB: 44.1kHz - 384kHz/16Bit-32Bit; DSD64-DSD256 (natív) DSD64-DSD128 (DOP)

- Optikai, koax: 44.1kHz - 192kHz/16Bit-24Bit

Kimenet: 
- Analóg RCA, Analóg XLR


TOPPING D50S USB DAC

A D50S a Topping igazi mindenese. Vezetékes és vezeték nélküli kapcsolatok teszik teljessé a szolgáltatást. USB, optikai és koaxiális digitális bemenet mellett már rendelkezésre áll a Bluetooth alapú vezetékmentes kapcsolat is. A jelfeldolgozást 2db ES9038Q2M chip végzi. A számítógép, CD-lejátszó, Set Top Box, Hálózati média lejátszó, televízió, játékkonzol csatlakoztatása mellett lehetőség van kedvenc zenénket mobiltelefonról vagy tabletről megszólaltani Hi-Fi rendszerünkön a Bluetooth kapcsolatnak köszönhetően. A tápellátása külső, külön beszerezhető adapterről történik, de lehetőség van a Topping saját, az 50-es sorozathoz optimalizált P50 hálózati tápegységét használni az optimális hangminőség érdekében.

TOPPING D50s:

DAC Chip: 2db ES9038Q2M

Bemenet:
- USB: 44.1kHz - 768kHz/16Bit-32Bit; DSD64-DSD512 (natív) DSD64-DSD256 (DOP)

- Optikai, koax: 44.1kHz - 192kHz/16Bit-24Bit; DSD64 (DOP)

- Bluetooth: v5.0 - AAC, SBC, aptX, aptX LL és aptX-HD LDAC

Kimenet: 
- Analóg RCA


TOPPING D70S PRÉMIUM DAC

A D70s a Topping jelenlegi csúcsmodelje. Teljeskörű vezetékes és vezetékmentes kapcsolat és szimmetrikus jelfeldolgozás teszi teljessé a kínálatot. Rendelkezésre áll az AES digitális XLR és az IIS-LVDS HDMI alapú digitális bemenet is. A számítógép, CD-lejátszó, Set Top Box, Hálózati média lejátszó, televízió, játékkonzol csatlakoztatása mellett lehetőség van kedvenc zenénket mobiltelefonról vagy tabletről megszólaltani Hi-Fi rendszerünkön a Bluetooth kapcsolatnak köszönhetően. A D70S már képes dekódolni az internetes streaming szolgáltatótól érkező MQA kódolású jelet, így lehetőség van a Master Audio minőségű zenék megszólaltatására. A D70s beépített tápegységet használ, így tuningolásra a cserélhető tápkábel ad lehetőséget.

TOPPING D70s:

DAC Chip: 2db AK4497

Bemenet:
- USB: 44.1kHz - 768kHz/16Bit-32Bit; DSD64-DSD512 (natív) DSD64-DSD256 (DOP)

- MQA: 44.1kHz - 384kHz/16Bit-32Bit

- IIS: 44.1kHz - 768kHz/16Bit-32Bit; DSD64-DSD512 (natív)

- Optikai, koax, AES: 44.1kHz - 192kHz/16Bit-24Bit

- Bluetooth: v5.0 - AAC, SBC, aptX, aptX LL és aptX-HD LDAC

Kimenet: 
Analóg RCA, Analóg XLR